2011. március 2., szerda

PIF

Biztosan ti is láttátok a filmet, ha nem akkor mindenképpen pótolni, mert ez must have! 
Már ott is nagyon tetszett az ötlet, de mikor megláttam, hogy a kezdeményezés kicsiben nálunk is elindult, akkor nagyon megörültem neki. Majd el is felejtettem, de most hogy elkezdtem blogot írni, majd mások blogjait nézegetni, akkor újra találkoztam ezzel az akcióval (konkrétan Nórinál) és gondoltam, most nem hagyom ki. 
Szóval kérlek, ha tudtok jelentkezzetek, mert bár olvasótáborom nem annyira népes, ezért is köszi, ha ezt olvassátok, de remélem akad 3 önként jelentkező, aki ajándékot szeretne tőlem és ő is továbbadja.
Imhol a szabályok:



1. Bárki játszhat, akinek blogja van.

2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek. Az ajándékot a következő 365 napon belül eljuttatom a szerencsés jelentkezőknek.

3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik a felhívást a blogjukban és továbbviszik a fent leírtak alapján (Csak ebben az esetben jár Tőlem az ajándék!)

3 megjegyzés:

  1. Egy ilyen játékot már sikerült elrontanom, megpróbálok szépíteni és betartani a szabályokat... jelentkezek.

    VálaszTörlés
  2. köszönettel elfogadom a meghívást ide, és jelentkezem a játékba :-)
    kicsit izgulok lesz-e nálam 3 jelentkező, mert vagy 2 éve körbement már egy PIF, de hátha nem nálam szakad el a lánc.

    VálaszTörlés