2011. június 29., szerda

Anyatejes táplálás

Tekla 1 születésnapján lesz a körzetünkben az anyatejes világnap ünnepe és minden évben tabló készül az anyatejes babákról, így idén Tekla is helyet kap. A kérdés, hogy melyik fotó kerüljön a tablóra. Jó lenne, ha segítenétek a választásban. Íme az általam kirostáltak:

A lila pöttyös tegnap készült kifejezetten erre az alkalomra:


Ezek korábban készültek, de valami olyat szeretnék, ami kifejezetten Teklára jellemző



Várom a javaslatokat!

2011. június 27., hétfő

A lebarnult baba

Szerencsésen hazaérkeztünk a túráról. Eddig ez volt a legveszélyesebb. Szombaton akkora szél volt és úgy hullámzott a Duna, hogy becsaptak a hullámok a hajóba. Olyan volt, mintha a tengeren lennénk. De a szerencse mellénk szegődött és megúsztuk az esőt és még barnábban tértünk haza.

Már itthon a kis Kócsossal


 Itt pedig szellőztetés közben

Tekla pedig 10 hónapos lett!!!

2011. június 24., péntek

NO CAMERA

Hihetetlen, de 4 napot töltöttünk a Dunán és nem vittem fényképezőgépet. Ilyenkor viszont annyi de annyi csodálatos téma akadt, amit megörökíthettem volna... De sebaj, mert ma ismét túrára indulunk. Sobieski túra végét tesszük meg Esztergom Budapest távon a hétvégén. Akkor próbálok törleszteni.
Most pedig a reggeli képek, ahogy Tekla kel, rajta semmi gyűrődés nincs, ellenben magamról biztos nem publikálnék egyetlen fotót sem.





2011. június 20., hétfő

Monitor védő

Ez sem most készült, hanem Anyu szülinapjára, csak eddig elkerülte a kamera az alkotásom. A története pedig az, hogy Anyu egyszer beállított hozzánk egy Praktikával, azt hiszem a márciusival, hogy ő ilyet szeretne és csináljam meg neki. Persze anyag boltok nem hemzsegnek a környékünkön, így gondoltam a turkálóban majd találok megfelelő anyagot és így is lett. Egy kék párnahuzat az alapja, egy gyerek tüll szoknya pedig a hínár, a többi itthoni filc, gyöngy és flitter. El is készült Nagyi segítségével, mert vele varrtuk össze a belső anyagával és a megkötőkkel. Anyunak nagyon tetszett, azóta rendesen letakarja a monitorát, amúgy nem sok haszna van, de legalább szép, mintha akvárium lenne, csak nem kell gondozni a halacskát...

2011. június 19., vasárnap

A 4 generáció együtt

Ismét Kecskeméten üdülünk, ilyen ez a nyár. Most a Múzeumok éjszakája miatt jöttem haza, ami nálunk 1 héttel a pesti előtt került megrendezésre. A képek délelőtt készültek, mikor 4-en csajok benéztünk a főtérre.


2011. június 16., csütörtök

Tekla segít

Gondoltam ma tanulok egy kicsit Teklával, ha már együtt játszunk, akkor egy kis munka is belefér az együtt töltött időbe. Hát nem egészen úgy alakultak a dolgok:


2011. június 15., szerda

Egy cseresznyeevés pillanatképei

Jelenleg a jog szóbelimre kellene koncentrálnom, de valahogy minden mást szívesebben csinálok, pedig érdekel az anyag, de mégis.
Helyette a keddi fotókat csodálom, ahogy Tekla barátkozott a cseresznyével. Gondoltam megosztom veletek is!





2011. június 12., vasárnap

Kockás ing új élete

Pár hónapja olvastam Évi ötletét a turis blúz új életéről és már akkor is nagyon tetszett, el is határoztam, hogy ezt én is megcsinálom. Vettem is egy inget, de annyira szépnek találtam, hogy sokáig csak nézegettem és nem mertem belevágni, de aztán meggyőztem magam, hogy azért adtam ki 320 Ft-ot a turiba, hogy alkossak valamit. Maci helyett nyuszis szabásmintát találtam a Burdában, így én ennek álltam neki. Sajna még nem sajátítottam el a varrógéppel varrás művészetét, ezért a nyuszi kézzel készült, a párnát pedig Nagyim varrta meg géppel, ha már egyszer itthon vagyunk Kecskeméten, legalább valami értelmessel töltsem el az időt!

2011. június 11., szombat

Kecskemét a mi Velencénk

Hogy is van az, hogy a vonat minket nem repített el Velencébe?
Pedig csütörtökön minden a tervezett szerint indult:
1. Tekla már aludt is az állomáson
2. Az Apja pedig szalutált a vonatnak
A következő kép pedig már Gyékényesen készült a szükségváróba, ahol az éjszakát töltöttük, miután
leszállítottak bennünket a vonatról, mert Teklának nem volt se útlevele se személyigazolványa...
Tekla persze semmit sem érzékelt abból, hogy módosult az úticélunk. Ő nagyon boldogan széttépett egy papírzsekendőt, majd fél órán keresztül nagy kacagások közepette mászkált 4 összetolt asztalon, majd elaludt a zsákjában.  
Másnap a hihetetlen groteszk éjszaka után belevetettük magunkat a bürokrácia világába és megpróbáltunk papírokat szerezni Teklának, de semmi esélyünk sem volt, így mi itthon ragadtunk, és leutaztunk Kecskemétre, meglepve ezzel Dédit és a barátaim.


2011. június 8., szerda

Indulás Velencébe

Ma 5 órakor indul a vonat, ami a repülő helyett Velencébe "repít" minket. Már eléggé izgatott vagyok az út miatt,  állítólag sokat fog esni és akkor derül majd ki az idő, mikor már itthon leszünk, de sebaj, Tekla legalább jól kihasználja a katicás esőkabátját, én pedig a pár éve vásárolt esőnadrágom, amit eddig még csak egyszer viseltem! 
Küldök egy képet Tekla utazós toalettjéről (a nyelv csak ráadás):


Kedden érkezünk, majd MESÉLEK!

Szíves vendéglátás

Vasárnap látogatott el hozzánk Beus barátnőm  és Tekla huncutságban most sem hazudtolta meg magát. Az első adandó alkalommal leszedte a táskáját a padról (mondjuk ezen kívül minden más dolgot is) és szemrebbenés nélkül kivette a pénztárcáját, majd ilyen kifejezést vágott:

2011. június 6., hétfő

Pöttyök

Szerencsére Tekla teste már mentes a pöttyöktől, így csak az új felsőjét tudtam fotózni és az arckifejezéseit, amiket napról napra továbbfejleszt! (Oldalról már látszik, hogy kezd göndörödni a haja!!!)



Nem vettem el tőle a filctollat!

2011. június 5., vasárnap

Divat a pöttyös


Annak ellenére, hogy már felnőttnek kiállt ki a társadalom vannak dolgok, melyeket gyermekkorom óta szeretek, ilyenek többek között a pöttyök is. Megmutatom a legújabb pöttyös kedvencemet: a kapucnis pulcsit.

Tegnap óta viszont új pöttyök lettek a családban, de ez nem ruhán, hanem Teklán. Az Apja azonnal vészhelyzetest játszott és kiderítette a netről, hogy láz utáni pöttyökről van szó, így nem kell aggódni, azóta már lényegében el is tűntek, de azért megmutatom milyen lett Tekla. (az arcán és a karján látszanak a szabálytalan kis formák)
Pöttyös angyal



2011. június 3., péntek

Alkotótábor

Megvan a nyári programunk 2 vízitúra között Colette és Hokata által szervezett alkotótábor. 3-an megyünk Anyukám Tekla és én. Már annyira várom! Van még hely, jöttök?


KISNYALKA 2011.



2011. június 2., csütörtök

Horgolt szív

Nemrég találtam egy csodás honlapot, ahol felfedeztem ezt a horgolt szív motívumot. Először félve kezdtem neki a horgolásának, mert az angol rövidítésekkel most kellett megismerkednem, de könnyebben ment, mint gondoltam és elkészült az első szívem Tekla legnagyobb örömére. 

Majd készült még egy másik. Sokáig nézegettem a szíveket, hogy hol és milyen formában legyenek együtt és ez jött ki belőle:

Isti még nem vette észre, ő nem az a kifejezett romantikus típus, ellenben velem.

2011. június 1., szerda

Tekla beteg

Teklának ez az első betegsége. Kicsit hőemelkedése van, de mikor 38 fölé kúszik a hőmérséklete, akkor  kúpot kap. Tegnap és ma is 2-2 db-ot használtam. Mikor lázasabb, akkor így néz ki, kicsit gyűrött lesz a pofija:

Ez az állapot viszont nem tart sokáig, mert mikor a kúp hatni kezd , akkor helyreáll a rend.
Készítettem egy röpke videót, ahogy pancsolt a 32 fokos fürdővízben, mintha fel sem tűnne, hogy hidegebb a víz, mint általában.