2012. január 28., szombat

Tekla és a wellness

Tekla annyira szereti a vizet és a pancsolást, hogy egy héten belül már harmadik alkalommal megyünk ki az uszodába. Egyre jobban belelendül és már a fejét is kezdi beletenni a vízbe.
A képek az első állomáson az Aqua world-ben készültek - köszönet Wikinek! De akkor még nagyon visszafogott volt, ma már olyan otthonosan mozgott a medencékben, hogy mindenki csodájára járt, milyen bátor és erős, mikor egyedül felhúzta magát a medence szélére és beleugrott a vízbe és félig a karomba.


2012. január 24., kedd

Tanácsok

Ezt a videóklippet én is ajándékba kaptam és gondoltam továbbadom, mert annyira tetszettek a tanácsok, főleg az elején a 20-szor elmondott használj naptejet... :), ennek ellenére 4,5 millióan már kíváncsiak voltak rá, így gondolom nem a levegőbe beszélnek!

2012. január 22., vasárnap

Póló recycling

Van pár pólóm, amit annyira szeretek és heti szinten használok, de az utóbbi időben több olyan esemény történt velük, ami miatt meggyengült a vonzalmam irántuk. Kiselejtezni sajnáltam, ezért újjáélesztettem őket.
Az elsőn egy kis lyuk keletkezett ami minden mosással szépen növekedett, ezért itt el kellett takarni egy rózsával, amire még gyöngyök is kerültek:





















A fehér pólón pedig foltocskák tűntek fel, amire madarak és pillangók szálltak:

2012. január 20., péntek

Fürdőruha próba

Ha minden igaz holnap végre eljutunk az Aquaworld-be, ami szinte mellettünk van, de eddig még nem tettük ott tiszteletünk. Ezen felbuzdulva este Teklával felpróbáltattam a fürdőruciját.
Az eredményt pedig nektek is megmutatom:


2012. január 18., szerda

Tekla alszik 4.


A tegnap megígért kép. Olyan édes, így alszik el mostanában, hogy a maciját ölelgeti. Előtte pedig műgonddal lehúzza a zokniját és kidobálja az ágyból.
Már olyan sok szót ismer. Tudja hogy hívnak, hol dolgozom és azt is hogy a kisbabákat a gólya hozza. Láthatjátok igyekszem az élet fontos dolgait megtanítani neki. :)

2012. január 17., kedd

Tilda állatkák

Ezeket a kis állatokat már varrógéppel készítettem. Nem mondom, hogy könnyű volt, főleg a béka kezeivel és lábaival gyűlt meg a bajom, mert egyáltalán nem lettek egyformák. A cicánál pedig 2-szer félreszabtam a hátát, mert nem tükörképet szabtam, így végül az nem a régi edc pólómból készült, de ami a jó benne, hogy Teklának tudok csinálni egy ilyen cicust csak ennek a tükörképében és neki a háta lesz edc-s anyagból. 
Tekla amúgy nem játszik a plüsseivel, de lefekvés előtt mindig ölelgeti a maciját. Erről majd holnap mutatok képet...

A béka és a cica már az új gazdiknál van. A békát Máté, a cicát Sári kapta, mindkettő szuperédes kis mini emberke! Öröm volt nekik dolgozni...

2012. január 12., csütörtök

Sapkacsere

Reggel Tekla elcsente a sapkámat és abban akart lemenni sétálni, de be kell ismernem, hogy neki jobban áll:

Csak akkor volt hajlandó visszaadni, mikor én is felvettem az ő kedvenc cicasapkáját...

2012. január 10., kedd

Pudingkorszak

Tekla mostani kedvence a csokoládés puding, már más ízben meg sem is eszi. Ha kinyílik a hűtő és meglátja, akkor onnantól más nem is érdekli. Kissé angolosan ejti: csokkónak hívja és nagyon tudja követelni.
Ilyen, mikor megkapja amit akar: nem eszik ám meg egyedül akármit, de ezt igen, sőt vigyáz rá, hogy a nagyja a szájában landoljon.
A következő kép, pedig akkor készült, mikor nem kapta meg a pudingját: csak azt nem tudom, hogy honnan látta ezt a nonverbális kifejezést...

2012. január 6., péntek

Ajándék 3 rész

Utoljára hagytam Anyukámnak készített forgalmi- és kulcstartót. Az ajándékot a praktikum ihlette, mert mikor Kecskeméten kölcsönkapom az autót sokszor csak a slusszkulcsot adom vissza, mivel a forgalmiról elfeledkezem.  A tárca gumival záródik, mint egy notesz, hogy mindenfélével kitömhető legyen, ha szükség van rá...

 A felvarrt patent révén pedig külön külön is megállják a helyüket. 
A kocsi Anyu kocsijának mini mása, fényképről koppintottam, mert az általam készített rajzok és a valóság köszönő viszonyban sem voltak.
A pöttyös most nagy kedvenc nálam, de ahogy nézem inkább valami elvontabb mintát kellett volna hogy válasszak, kicsit Kató néni fejkendője érzésem lett. De majd ha ez elkopik, kap Anyu újat... 

2012. január 5., csütörtök

Ajándék 2 rész

Természetesen Teklának készült ez a rénszarvas, de alig akarta kibontani a csomagból, játszani meg végképp nem akart vele. Pedig olyan édesre sikeredett..., jó sokat dolgoztam vele, mert a hátán még szűkítőt is kellett varrni. A szabásminta egyébként a decemberi Praktikából van.
Remélem később még felfedezi, persze karácsony után az aktualitását veszti a nyakán lévő csengővel együtt... 

Dolce Vita a Nagyival, a fotelt mindig Teklának kellett elfoglalnia. Itt kekszet rágcsál és TV-zik...

2012. január 2., hétfő

Ajándékok

Az első ajándék, ami elkészült egy iPod shuffle tartó. Hasonlót találtam a Pinterest segítségével csak ott füllhallgató tartó volt és anyagból készült, én pedig bőrből akartam megvarrni. Sokáig nem volt kedvem bőrrel dolgozni, mert nem volt bélés bőröm. De most kísérletezésképpen kipróbáltam a kétoldalú ragasztó fóliát és bevált, pedig voltak kétségeim a bőr vasalgatását illetően. Az eredménnyel viszont l elégedett voltam. A mini iPod pedig szépen beleillett, remélem elégedett vele a Gazdája. 

2012. január 1., vasárnap

Hol a baba?

Tekla újabb szórakozása még karácsony előttről:
A játék klasszikus bújócska volt. Megkérdeztem, hol a Tekla és ő erre kinyitotta a szekrényt, majd velem visszacsuktatta az ajtót. 

Holnaptól jönnek a karácsonyi ajándékok! Figyeljetek!!!