Újabb fejezetek az életünkből:
Furcsa még csak 2,5 hónap telt el a szülés óta, de minden olyan távolinak tűnik. Főleg a terhesség, amit olyan szép állapotnak tartottam, most pedig úgy örülök, hogy vége...
Rájöttem voltak túldimenzionált dolgok a terhesség alatt, amik tilosak voltak, de mégis annyira csábítónak tűntek, pl a kádban fürdés, ami a gyerekágy alatt is tiltólistán szerepelt. Már alig vártam az első adandó alkalmat, hogy egy óriási habos fürdőbe vessem magam, Hát nem volt akkora élmény, mint ahogy reméltem. A tusolás sokkal jobb. Mondjuk az utóbbi időben teljesen víztakarékos lettem, mert a tusolás élménypercei addig tartanak, amíg Tekla sírni nem kezd az ágyába, kb 2 percig, amit nyitott fürdőszobaajtón keresztül kell hallgatnom, ettől a pillanattól az élménypercek helyét átveszi a súrolás, mikor mindent hipertempóban kell csinálnom és persze csak a legszükségesebbek kerülnek tisztításra...
Most már a szülés utáni idők is elmúltak. Fel sem tűnt nekem, hogy mennyire a hormonok hatása alatt éltem, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szép a gyerekem. A kórházban ez persze jó beszédtéma, mert minden kismama egyetért ezzel, csak mindenki a sajátjára gondol. Fura így leírni, de a rózsaszín köd leereszkedik, mint egy szerelemben és te ebben lubickolsz. Semmi/senki más nem kell a boldogsághoz.
Ma a séta közben eszembe jutott, hogy a gyerekágyban a kórház és 2 hét szobafogság után mekkora élmény volt egyedül lemenni az abc-be és venni olyan élelmiszert magamnak, amit én választok ki. Rájöttem, hogy milyen egyszerű dolgok teszik boldoggá a hétköznapokat, amiket amúgy természetesnek veszünk. Azt is ma hallottam, hogy egy haldokló nőnek az volt az utolsó legnagyobb vágya, hogy leülve egy asztalhoz megigyon egy pohár vizet. Igaza volt Schaffer Erzsébetnek, mikor a heti glosszái elé állandó idézetnek a következőt választotta: "Meg kell tanulnunk vágyni az után, ami már a miénk."
Tekla öltözékének új állandó kiegészítője a terpeszbetét. Zsuzsinak üzenem, hogy ez nem felnőtt nőcis életének a szebbé tételére szolgál, hanem a csipőjét hivatott helyrehozni, mert a bal kicsit kötött. Ilyen volt nekem is, de engem csak masszírozott Anyum, ezért a táncon mindig hátrányban vagyok, mert nem vagyok annyira hajlékony. Mindig írígykedve gondoltam a laza táncostársaimra, akik bébi korukban terpeszpelusba kényszerültek, hát lányomnak úgy tűnik a balettkarrier még nyitva áll.
Mostanában a pólóim nem azért landolnak a szennyesben, mert az utca pora bekoszolta vagy teleizzadtam volna őket, hanem Tekla lenyálazza, leböfögi, lehányja őket és bizony ennek estére komoly szaga lesz. A megsavanyodott anyatej szaga már mindenbe beleivódott a környezetembe...
Eddig úgy hittem, hogy a leggusztustalanabb és egyben legszívbemarkolóbb látvány a saját ürülékükben és hányásukban vegetáló hajléktalanok látványa, de most már tudom, hogy a saját gyerekeden végzett orrszívó porszívóval történő szép nevén orrváladék eltávolító hadművelet. Mikor az a nyúlós cucc liftezik a műanyagtömlőben - amit ezek után fél órán keresztül próbálsz különféle vízsugárral kicsalogatni - miközben a gyerek úgy üvölt a karjaidban, hogy legszívesebben hangosan elbőgnéd magad és mindezt naponta többször, hogy ne legyen arcüreggyulladása, mert persze ő még nem tud orrot fújni és mert elkapta a megfázásom.
Egy kisbabával az ember máshogy beszél, mint egy felnőttel. Én próbálok nem gügyögni, hanem értelmesen beszélni hozzá, de a hangom önkéntelenül megváltozott. Nagyon kedvesen beszélek és a mondanivalómat úgy hangsúlyozom, mint egy vérbeli mesemondó, csak a váltással gyűlt meg a bajom, mikor minap a Sparban is ebben a szellemben kértem a felvágottat... A hentesfiú kicsit morcin nézett rám, olyan nem vagyok én gyerek, Asszonyom nézéssel.
A család
Tekla szépség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése