Tekla babát majdnem 2 héttel túlhordtam az orvosi számítás szerint, a szülés pedig csak nem akart megindulni, pedig akkora voltam, mint a Tom&Jerry-ben Tom, mikor felfújják levegővel és egyszer csak elszáll, csak az én kis felvizesedett testemhez egy markoló kellett volna, hogy felemeljen a földről. A végén már nem is mértem magam, mert totálisan kétségbeestem volna +15 kg-nál leálltam. 1 hetes túlhordás után befektettek a kórházba, ahol először türelmesen vártak, majd finomabb, később durvább módszerekkel elkezdték stimulálni a szülés elindítását, persze a szervezetem semmire nem reagált, 27-én mondták, hogy nincs több haladék, aznap már pólyában lesz a kicsi, mert nem lehet tovább várni. 2-kor repesztették meg a burkot és 9-re megvolt a baba. Közben pedig annyit szenvedtem, mintha a világ fájdalmát magamra vettem volna. Hát nem mondták, hogy ilyen szar tud lenni ez az egész. Azt hittem az alternatív szülőszobában, majd a párom masszírozgat, majd szépen fürdök egyet a kádban két au au között és máris kinyomom magamból a gyereket, ami nem fáj, csak erősen meg kell dolgoztatni az izmokat. Az orvos azt mondta, hogy azért nagyon kemény ez a szülés, mert 0-ról kell indulni és a testem annyira ellenállt, hogy sehogy se akart tágulni és az oxitocint már annyira túladagolták belém, 7-kor kaptam epidurális érzéstelenítést, hogy legyen erőm a kitolásra, és még durvább mennyiségű oxitocint kapjak, amivel +5 óra szenvedéstől szabadítottak meg, így 1 órán át már nem fájt annyira. Majd 45 perc alatt zajlott az eseménydús kitolás, mikor az orvos 3-szor nehezkedett rám, hogy együtt könnyebb alapon segítsen, de aztán egyszer csak kibújt a Tündérke és én el sem hittem volna, hogy egy véres kis húsdarabot ilyen szépnek fogok látni, mert nekem rögtön tetszett a baba. Az Apja nagyon jól viselkedett, végig fogta a kezem, majd az action résznél a combom, itatott, törölgetett, megpisiltatott, labdára rakott, mindent amit kellett. A grátisz mondjuk az volt, hogy ő a szülést úgy vette, mint egy biológia óra és egy valóságshow kombinációt. Ő mindent nézett, amit az orvos is, a baba fejét, mikor feltűnt, ahogy kicsavarják a testemből, a gátmetszést, a méhlepény születését és még a varrást is. Azt hiszem mint nő ennél többet már nem is mutathattam volna magamból. De neki nem számított. Ilyen egy fizikussal az élet. Most legalább már a babát nézegeti...
Amúgy Teklát nem hordtam túl, mert magzatmázas volt és valószínűleg pár nappal hamarabb is jött, de mindent az orvosok és a műszerek sem tudhatnak. Én már örültem, hogy kibújt, mert féltem, hogy a hasamban fixálódik a gyerek és örökre terhes maradok. Most jó újra egyedül lenni a testemben. :)
Itthon pedig már egész fantasztikus. Bár még csak az ágyban érzem jól magam, de a hangulatom a régi. Főleg mióta a mérlegre is ráálltam és már csak 4 kg többletet mutat, ami kell a szoptatáshoz.
A baba pedig sokkal szebb lett, mint vártam volna. Olyan jó elnézegetni a kis gesztusait, ahogy ásít, ahogy figyel, amikor fintormosolyra kanyarodik a szája, mikor az Apjával bénázunk, mikor látszik, hogy boldog, vagy a hangomra abbahagyja a sírást. Ilyen kis apró boldogságokból áll a napom.
Remélem nem volt too much a leírás, de ti kértétek, hogy írjak bővebben, hát én szót is fogadtam.
ui: Küldök fotót, milyen voltam szülés előtt 2 nappal, csak hogy ne
gondoljátok, hogy túloztam. + egy Apás képet, mert nálunk ő a
publikálható szülő, mert én besárgultam a kórházban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése