Festés a lélekkel

Amikor csomagoltam az Alkotótáborra, akkor elterveztem, hogy megtanulok akvarellel festeni, mert a korábbi próbálkozásaim egyáltalán nem tetszettek és volt, hogy könyvből akartam megtanulni, de azzal sem jártam sikerrel. Vettem egy 12 színből álló palettát, de mikor a színeket a papírra festettem, még azokkal is elégedetlen voltam, mert nem találtam őket eléggé fényesnek. Gondolom már ebből sejthetitek, hogy magammal voltam elégedetlen, mert nem bizonyultam eléggé tehetségesnek. 

Az alkotótáborba érkezve minden mással foglalkoztam, de a festékeim csak nem akartam elővenni, mert elment minden bátorságom. De kékmadaras Anikónak olyan aurája volt, hogy mellette úgy éreztem semmi sem lehetetlen és elkezdtem vele festeni. Kérdeztem, hogy mi a titka az akvarellel való festésnek és erre azt mondta, hogy csinálni kell és addig kell a festéket vizezni, míg meg nem kapom a számomra tetsző színt. Megmutattam egy képet mit szeretnék festeni, egy művész akvarell pipacsát mutattam, de erre ő azt mondta, hogy inkább fessem meg a saját verzióm. Majd megkérdezte mit is szeretnék festeni, mondtam, hogy madarat, de az még nehéz lenne nekem. 

Majd elkezdtem magamtól festegetni minden cél nélkül és a legvége egy madár lett. Az én verzióm a madárra. Biztos mások nem látják annyira szépnek, de én olyan boldog vagyok a madarammal. Itthon még varrogatok egy a táborban elkezdett ajándékot, de nemsokára ismét festek valami, csak úgy ahogy az ecsetem visz és már nem félek használni. Kékmadaras Anikó tud valamit, nemhiába foglalkozik belső utazás teráriával, mert engem nagyon jól elnavigált befelé. 

Tekla amint ő is felfedez valamit a világból egy másik árnyalaton keresztül